Sajtókiadvány

Vállalati

Nyaralás a négy fal között?

2020/07/23



Kötelezően ki kell venni az éves szabadságokat, vagy a jelenlegi helyzetben inkább jobb kihagyni az utazást? Idén a megszokottnál is többen döntenek az otthon töltött vakációzás – vagy más néven staycation – mellett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondani az élményekkel teli pihenésről. Az LG Magyarország összeállításának segítségével most úgy is átélhetünk egy luxusnyaralást, hogy ki sem mozdulunk az otthonunkból.

Hogyan kezdjünk neki?
A lakásban töltött nyaralás legnehezebb része, hogy elfelejtsük a kötelező napi rutint. Ahelyett, hogy folyamatosan nézegetnénk az e-mailjeinket, kitakarítanánk, vagy elvégeznénk az ezer éve halogatott feladatokat, próbáljuk meg félretenni a kötelezettségeket és csak a kikapcsolódásra koncentrálni. Az otthoni vakációt nem kell arra fordítanunk, hogy elintézzünk mindent a háztartásban – hiszen így nem is lehetne igazán pihentető. Állítsunk be egy automatikus üzenetet, némítsuk le a telefonunkat és kezdődhet a staycation!

SPA a fürdőszobában
Nem kell szállodába mennünk ahhoz, hogy wellness napot tartsunk. Engedjünk a kádba vizet, dobjuk fel egy kis fürdősóval vagy habfürdővel, és válasszunk ki egy izgalmas könyvet. A teljes kikapcsolódás érdekében akár előkészíthetünk a fürdőzéshez egy zöld teát vagy friss gyümölcsökkel, fűszernövényekkel ízesített vizet. Az igazi SPA hangulathoz állítsunk össze egy relaxációs dallistát, amit gond nélkül hallgathatunk akár a kád mellett is az LG hordozható bluetooth hangfalainak egyikén.

Luxusvacsora a konyhában
Libamáj brulée, rosé kacsamell lilakáposztával és csokoládé mousse zárásként… Ki mondta, hogy a szállodák lenyűgöző ételkölteményeit nem varázsolhatjuk az otthonunkba? Akár egy családi vagy baráti program is lehet, hogy az egyik nap készítsünk el közösen egy olyan különleges, több fogásos menüsort, amiről mindig csak álmodoztunk. Amellett, hogy az ételkészítés remekül összehozza a társaságot, az elegánsan megterített asztalhoz ülve még fantasztikusabb élmény lesz elfogyasztani a végeredményt, mintha csak az étterembe ülnénk. Az igazi nyári élményért - ha van lehetőség - üljünk ki a kertbe a csillagos ég alá, és egy finom bor társaságában élvezzük a falatokat.

Saját filmfesztivál a hálóban
A hétköznapi kapkodásban legtöbbször alig van idő arra, hogy megszakítás nélkül, másfél órán keresztül csak egy filmre koncentráljunk – azonban az otthoni vakáció alatt végre megtehetjük, sőt, akár maratoni mozizást is rendezhetünk. A film kiválasztása mellett elengedhetetlen, hogy kiváló minőségben tudjuk élvezni a tartalmakat. Az LG OLED tévéi akár a cselekmény kellős közepébe varázsolnak minket, ráadásul egy pillanat alatt elérhetjük többek közt a Netflix, HBO GO, Apple TV, Apple TV+ alkalmazásokat[1] is. Ha nem szeretünk mindig ugyanabban a helyiségben kikapcsolódni, az LG CineBeam 4K Ultra HD lézerprojektorát nem csak bárhova magunkkal vihetjük házon belül, de akár a plafonra is vetíthetjük vele kedvenc filmünket. Az otthoni mozizás nagy előnye, hogy nem kell másokhoz alkalmazkodnunk: nincs több székrugdosás, beszélgetés vagy kukoricás doboz zörgés. Innentől kezdve már csak egy nagy tál popcorn kell és egy finom üdítő, és kezdődhet a maraton!

________________________________________________
[1] A megjelölt alkalmazások csak előfizetéssel érhetők el.


# # #
 
 
LG Electronics
Az LG Electronics, Inc. (KSE: 066570.KS) az elektronikai termékek egyik legjelentősebb szállítója és technológiai megújítója, amely világszerte 140 helyen több mint 70 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat 2019-ben 53 milliárd dolláros (62,3 ezer milliárd koreai wonos) éves forgalmat ért el globális szinten. Az LG öt üzleti területen – szórakoztatóelektronika, mobilkommunikáció, háztartási elektronikai és légkondicionáló megoldások, járműalkatrészek valamint üzleti megoldások – végzi tevékenységét, és a világ egyik vezető televízió-, hűtőszekrény-, légkondicionáló-, mosógép- és mobilgyártója. További hírek és információk a www.LGnewsroom.com címen érhetők el.